Csicsai Gábor a Most-Híd polgármester-jelöltjének azon sajtónyilatkozatára, amely szerint Botrány készül az Észak lakótelepen, el kell mondanom, hogy a parlamenti képviselő úr most bizonyította be, hogy mennyire nincs tisztában a helyi önkormányzatok munkájával, mivel, mint polgármestert felszólít, hogy egy előnytelen ingatlancserét akadályozzak meg Dunaszerdahelyen.
A szlovák parlament képviselője nem ismeri az önkormányzatok működését, mivel nem dolgozott önkormányzati képviselőként, illetve nincs jogász végzettsége. Csicsai Gábor ezek szerint nem tudja, hogy a városi hivatalnak és a helyi önkormányzatnak, beleértve a polgármestert, a városi képviselőtestületet, a városi tanácsot és a képviselő-testület által létrehozott szakbizottságokat, mindnek kötelessége foglalkozni a polgárok és jogi személyek által beadott minden vagyonjogi kérelmekkel és beadványokkal. A városi hivatal illetékes főosztálya áttanulmányozva a beadványt, beszerzi a vonatkozó dokumentumokat, áttekinti a vonatkozó jogszabályokat és elkészíti az anyagot a városi képviselőkből álló illetékes szakbizottságnak megtárgyalásra. A szakbizottság döntése nyomán az anyagot a városi tanács tárgyalja meg, vagy javasolja képviselő-testületnek jóváhagyásra, vagy javasolja azt nem elfogadni, vagy éppen hiánypótlás végett visszaadja a hivatalnak átdolgozásra. A városi tanács döntése nyomán kerülhet csak a kérelem, a beadvány a városi képviselő-testületi ülésre, ahol a városi képviselők a beterjesztést egyszerű többséggel vagy jóváhagyják, vagy nem. Nemleges döntés esetén a képviselő-testület hat hónap elteltével tárgyalhatja le újra az ügyet, ha csak a képviselő-testület 3/5-ös többséggel nem dönt egy korábbi időpontról. Abban az esetben, ha a polgármester úgy véli, hogy a képviselő-testület által elfogadott határozat nincs összhangban a hatályos jogszabállyal, vagy az a város számára előnytelen, a testületi határozatot nem írja alá, él vétó jogával. Ilyen esetben az adott határozatot, a városi képviselők 3/5-ös többséggel tudják csak ismételten jóváhagyni.
A fent említettek fényében visszautasítom a parlamenti képviselő úr felszólítását, hogy akadályozzam meg az egy millió eurót érő ingatlan város szárára előnytelen cseréjét, mivel erről még sem a képviselőkből álló szakbizottság, sem a városi tanács, sem pedig a képviselő-testület nem döntött. Akkor lenne helyénvaló Csicsa Gábor ez irányú felhívása, ha már lenne képviselő-testületi határozat, hogy azt vétózzam meg. Megjegyezném, hogy a mind a pénzügyi és vagyongazdálkodási szakbizottságban, mind a városi tanácsban és a képviselő-testületben a Most-Híd párt képviselői vannak túlsúlyban, tehát, velük kellene ezt elsősorban megtárgyalnia, mint a párt járási elnökének, nem pedig nekem, a médián keresztül utcai stílusban üzengetni.
A Lőrincz Gyula 2134-es házszámú lakóház cseréje úgy merült fel a pénzügyi és vagyongazdálkodási szakbizottságban, hogy egy vállalkozó két évvel ezelőtt felajánlotta a városnak megvételre saját ingatlanát egy gyűjtőudvar létesítésére, miután a város tulajdonában levő telekre a szomszédos Pódafa jogigényt támasztott, és elfogadhatónak tartotta, hogy a vételár egy részét a nevezett lakóház cseréjével lehetne megoldani, a fennmaradót részélt, pedig több éves részletben fizetné ki a város, viszont ebben az ügyben és más ügyben sem került ennek a lakóháznak a cseréje a képviselő-testület elé. Megjegyezném, hogy a nevezett lakóház becslési értéke 201.505,- Euro, tehát a képviselő úr szándékosan tájékoztatja félre polgárokat, mikor egymillió euróról beszél.
Még egy téves állítást szeretnék a közvéleményben eloszlatni, nincs semmilyen olyan törvényes kötelezettség, hogy Dunaszerdahely városának, és más önkormányzatoknak kötelességük lenne 2014. év végéig gyűjtőudvart létesíteni, különben bírsággal sújtanák őket.
Ez az állítás a helyi politikusoktól származik, akik nyomást akartak gyakorolni a közvéleményre, hogy hassanak az önkormányzatra, hogy akár a város számára nem előnyös üzlet árán is legyen megvásárolva a fent említett ingatlan egy gyűjtőudvar létesítése érdekében.
Ami a lakóház további felhasználását illeti, többször tárgyaltam építkezési vállalkozókkal, akik érdeklődést mutattak az épület felújítására, viszont ez idáig egy vállalkozó sem mutatott hajlandóságot, hogy kockázatot vállaljon az önerőből történő felújításra.
Csicsai Gábor sajtónyilatkozata is azt mutatja, hogy számára nem a feladat megoldása volt a mérvadó, hanem az, hogy causat csináljon. Ha valóban a feladat megoldása lett volna a célja, felkereshetett volna az irodámban, és közösen kerestük volna az ügyben a megoldást, nem pedig a sajtón keresztül üzengetni. Ez a fajta konfrontatív politika nemcsak rá jellemző, hanem a Most-Híd párt többi politikusára, akik dunaszerdahelyi városi képviselő-testületbe, és nagyszombat megyei képviselő-testületbe lettek megválasztva.