Gyakran ismételt kérdések
• Mi a véleménye a DAC sorozatos sikertelen szerepléséről?
Természetesen, a többi DAC szurkolóhoz hasonlóan, én sem örülök a DAC tavaszi botrányos bajnoki szereplésének. Úgy gondolom, hogy a sikertelenségnek több összetevője is lehet. Az Összefogással a holnapért polgári társulás és jómagam szervezésében meghirdettük márciusban a hónap legjobb DAC focistája versenyt. Viszont, tekintettel a DAC eddigi csapnivaló szerepléshez, úgy döntöttünk, hogy a verseny határidejét kiterjesztjük a bajnokság végéig. Ha a futballcsapat továbbra is rosszul fog szerepelni, a fődijat, amely 3.333,- EURÓ, a DAC ifjúsági csapatainak fogjuk odaítélni. Egyébként bízom abban, hogy a DAC lábra áll, és az őszi bajnoki idényben a csapattól megszokott jó mérkőzéseket láthatunk, és jó focival fognak megajándékozni bennünket.
• A Devín Bank felszámolásában részt vett, mint csődbiztos. Mi köze Önnek a bank körüli botrányokhoz?
Hadd tegyek egy kis kitérőt a kérdés megválaszolása előtt. Szeretném informálni az Olvasót a csődbiztosi tevékenységet illetően:
A csődbiztos az, akit az illetékes bíróság felvesz a csődbiztosok jegyzékébe. Feladata a csődbe jutott adós hitelezőinek kielégítésére irányuló csődeljárás lefolytatása. A csődbiztos nem tudja megválasztani az ügyeit, mert a csődbe jutott cégek felszámolásának intézésére a bíróság nevezi ki.
Az a csődbiztos, aki nincs megelégedve a kinevezésével, kérheti a bíróságtól a visszahívását, aminek az a következménye, hogy kitörlik őt a csődbiztosok jegyzékéből. A csődbiztos a munkájával kapcsolatban csak a bíróságnak tartozik elszámolási felelősséggel.
A Devín Bank Rt. elleni csődeljárás elkezdéséről a Pozsonyi Kerületi Bíróság határozattal döntött 2001. szeptember 28-án, amely értelmében kinevezett egy csődbiztost és három különleges csődbiztost.
Engem a bíróság különleges csődbiztosnak nevezett ki a követelések kezelésére és behajtására. A csődbe jutott bank követeléseinek kezelése és behajtása volt a feladatom.
A Devín Banknál a különleges csődbiztosi megbízásom 2004. április 2-án szűnt meg, a bíróság által kiadott határozat szerint, amely az én személyes kérelmemen alapult.
A bíróság a különleges csődbiztosi megbízásomat, kérésemre azért vonta vissza, mert időközben a követelések kezelése és behajtása (a hitelezők által elfogadott ún. Eladási terv alapján) az eladásért felelős különleges csődbiztos hatáskörébe került át.
A nevezett munkámmal kapcsolatban a bíróságnak nem volt kivetnivalója.
A fentiek értelmében határozottan kijelenthetem, hogy személyem nem keveredett bele semmilyen botrányba a Devín Bankot illetően.
• Az Ön nevét, most a polgármesteri jelölése utáni időszakban összekapcsolják a dunaszerdahelyi húsgyárral és a konzervgyárral. Mi az igazság ezzel a két tönkrement üzemmel és az Ön csődbiztosi múltjával?
Nyugodt szívvel elmondhatom, hogy nem volt semmilyen kapcsolatom a fent említett üzemekkel. A húsgyárnál (DUMAS Rt.) és a konzervgyárnál (DUNAKO Rt.) semmilyen minőségben nem voltam jelen, tehát sem részvényes, sem igazgató tanácsi tag, sem ellenőrző bizottsági tag, sem pedig alkalmazott nem voltam. Ami a hasonló híreszteléseket illeti, azok csak a polgármesteri jelölésem aktualitásából kifolyólag kaphattak szárnyra.
Egyébként az elektronikus cégbírósági kivonatok is az állításomat igazolják:
- DUMAS a.s.
- DUNAKO a.s.
• Törvénytelenségeket tárt fel az Állami Számvevőszék a városházán az ön ügyvédi irodájával kapcsolatban. Mit szól ehhez?
Határozottan állíthatom, hogy az ügyvédi irodám, ahol társtulajdonos vagyok, mindig megalapozottan állított ki számlát a városi hivatal számára. Az ügyvédi iroda 2004. február 2-tól nyújt jogi szolgáltatást Dunaszerdahely városának. A 2004-es évtől kezdődően 2006. év februárjáig végeztük a városi hivatal megbízásából az adótartozások behajtását, és mindezt az ingatlanadó és kommunális hulladék elhordásával kapcsolatos adók területén. Ez idő alatt a városi hivatal számára több mint 3 millió SZK-t sikerült behajtani, és mindezt végrehajtási eljáráson kívül. Az adósok az adótartozásaikat vagy az irodánk által kidolgozott felszólítások, vagy az általunk elkészített részlefizetési megállapodás alapján fizették meg.
A 2006-os évtől a mai napig is nyújt az irodám a városnak általános jogi szaktanácsadást, továbbá jogi képviseletet biztosít a bírósági tárgyalásokon.
Meglepődtem, mikor az Állami Számvevőszék olyan jelentést adott ki, amelyben felrója ügyvédi irodámnak, hogy nem megalapozottan állított ki számlákat a városnak a jogi szolgáltatás nyújtására. Továbbá, hogy a munkát a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal munkatársai végezték el.
Az tényleg igaz, hogy 2007. évben az adósoknak a felszólításokat a városi hivatal dolgozói dolgozták ki és postázták. Ugyanis az említett időszakban az irodám már nem foglalkozott az adótartozások behajtásával.
Az Állami Számvevőszék jelentésének megállapításait nem akarom kétségbe vonni, mert a ellenőrző hivatal munkatársai csak a számukra előterjesztett dokumentumok alapján készítették el a jelentésüket.
Számomra egy kérdés merül fel, hogy vajon az ellenőrzés során a városi hivatal alkalmazottjai minden dokumentumot előterjesztettek-e az ellenőröknek? (És itt pontosan a szerződésmódosításra gondolok.)
Ezzel kapcsolatban bővebb információt a www.dunstreda.sk honlapon szerezhetnek (ezen a linken keresztül).
• Mi a véleménye március 7-i Aranyosmarót – DAC meccsel kapcsolatban?
Úgy, ahogyan több ezren Dunaszerdahelyen, én is DAC szurkolónak érzem magam, és büszke vagyok arra, hogy az ügyvédi irodám teremtete meg a jogi alapját az FC Senec és az FK DAC 1904 futball klubok fúziójának, amelynek köszönhetõen ma a DAC játszhat a Corgoň-ligában.
Azzal viszont nem értek egyet, ha a szurkolók sportszerűtlenül viselkednek a stadionokban. Ezért elítélem azokat a DAC szurkolókat, akik az Aranyosmarót – DAC bajnoki futballmeccsen megrongálták az aranyosmaróti stadion berendezését, vulgáris szavakat kiabáltak a lelátóról, pirotechnikai eszközöket használva veszélyeztették embertársaik épségét, egészségét.
• Mi a véleménye arról, hogy Nagy László, aki az Ön egyik ellenfele a dunaszerdahelyi időközi polgármester-választáson, már megkezdte a választási kampányát szórólapok terjesztésével és óriásplakátok kiragasztásával?
Választási ellenfélként is és ügyvédként is az a véleményem, hogy a választási kampányt a választási törvény szerint csak április 8-tól lehet megkezdeni, ettől korábbi időpontban megkezdett választási kampány ellentétben áll a hatályos jogszabállyal, még akkor is, ha az illető személynek nincs feltüntetve a neve az óriásplakátokon. Ily módon, a nyilvánosság előtt szereplő személy helyzeti előnyhöz jut a többi politikai versenytársával szemben.
• Ha polgármester lesz, az ügyvédi irodájának és a felesége közjegyzői irodájának fog-e több megbízást adni?
Amennyiben az időközi polgármester-választáson bizalmat kapok, akkor szándékomban áll a város
és az ügyvédi irodám között korábban megkötött jogi szolgáltatásról szóló szerződést felbontani, mert
etikátlannak tartanám, hogy a város polgármestereként, a tulajdonomban levő irodának jutalmat fizettessek.
Ami a feleségem közjegyzői irodáját illeti, etikai okokból nem szeretnék a közjegyzői irodájának
bárminemű megbízást adni, emellett a Közjegyzői Rendtartás sem teszi lehetővé, hogy a közjegyző
a házastársának az aláírását hitelesítse.
• Hogyan tudja felvállalni a dunaszerdahelyiek érdekeit, ha éppen ő ellenük képviseli a Dunaszerdahelyi Parkoló Szövetkezetet a parkolódíjak behajtása ügyében?
A két dolog nem zárja ki egymást. A parkolódíjak behajtására a megbízást az ügyvédi iroda ügyfele adta a hatályos jogszabályok szerint. Egyébként nincs arról tudomásom, hogy akár egy dunaszerdahelyit is
kötelezett volna a bíróság az elmaradt parkolódíj és a pótdíj megfizetésére, mindig született megegyezés.
Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy bárkinek is van jogos követelése és nem tudja saját lehetőségein belül behajtani, ha bizalommal fordul hozzánk, annak a jogi ügyét az ügyvédi irodám elvállalja.
Magyarnak lenni az a gerinc, az a váz, melyre az egész életem alapozódik. Hűség az őseim véréhez és verejtékéhez, büszkeség az elődeim tetteire és a saját integritásomra, nem utolsó sorban elkötelezettség, nemzeti kulturális értékeink megőrzésére és gyermekeink e szellemben való nevelésére.