Blog

09.02.2012 - 21:10
A napokban jelent meg Dunaszerdahelyen Benkóczki Vendel városi képviselő szórólapja, aki parlamenti képviselőjelöltként indul a MOST-HÍD párt színeiben az időközi parlamenti választásokon. Aláírásgyűjtésbe kezdett a dunaszerdahelyi parkolási díj csökkentésével kapcsolatban. A szórólapon a képviselőjelölt arra az állítólagos körülményre hivatkozik, hogy a városnak a parkolási rendszert működtető szövetkezettel kötött szerződésében 0,15 € van feltüntetve óradíjként nem pedig 0,50 €, ezért a szövetkezet jogtalanul szedi a magasabb parkolási díjat. Ebből az okból fogott aláírásgyűjtésbe, hogy az önkormányzat, amelynek ő is a tagja, módosítsa a parkolási díjat városunkban. A képviselő úrnak a dunaszerdahelyi polgárok érdekében tett eme igyekezete átlátható és indulatkeltő. A szórólapon megjelent állítása nem felel meg a valóságnak, mert a város és a parkolási szövetkezet között megkötött szerződésben, amely nyilvános versenytárgyalás végeredményeként lett megkötve, nincs szó a parkolási díj nagyságáról. A parkolási díj összegét a Parkolási Rendtartás tartalmazza, amelyet a Városi Tanács hagyott jóvá 2009-ben. A teljesség kedvéért fontosnak tartom leírni, hogy a Dunaszerdahelyi Képviselő Testület 2008. december 16-án hagyta jóvá a parkolási díjat 0,50 € összegben, amikor a kéttarifás parkolási díjat (I. 20,- SZK, II. 10,- SZK) egytarifásra, 15,- SZK-ra módosította. Az Euro 2009. január 1-i szlovákiai bevezetése miatt a testület a 15,- SZK parkolási díjat 50 Eurocentben határozta meg. Hamis az az állítása is, miszerint polgármesterként csak legyintettem volna az egészre, holott a Városi Tanács 2011. június 14-i ülésen foglalkozott ezzel az üggyel. A képviselő úr azt viszont elfelejtette tudatni a polgárokkal, hogy az ő általa kezdeményezett büntető eljárást a bűnüldöző szervek bűncselekmény hiányában még 2011 októberében lezárták, mivel nem találták jogellenesnek azt, hogy a parkolási szövetkezet 50 Eurocentet szed Dunaszerdahelyen parkolási díjként egy órára. A képviselő úr az időközi parlamenti választások alkalmából ilyen egyszerű módon próbál preferencia szavazatokat szerezni? Megemlíteném nemcsak neki, hanem a másik három városi képviselőnek, akik a 2012-es parlamenti választásokon a MOST – HÍD párt színeiben indulnak képviselőjelöltként, hogy ne akarják elhitetni a dunaszerdahelyi polgárokkal, hogy a szlovák parlament Dunaszerdahely város Fő utcájával és városunk parkolási gondjaival fog foglalkozni!  
02.02.2012 - 15:32
Valószínűleg emlékeznek blogom olvasói arra, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium Dunaszerdahely városát 25 %-os szankcióval akarta súlytani az ollétejedi hulladéklerakat rekultivációjával kapcsolatos közbeszerzési eljárás hibái végett. Ennek kapcsán Dunaszerdahely városának 25 millió Szlovák Koronának megfelelő eurót kellene visszafizetnie a Szlovák államnak, amely összegből azonban az utolsó számlák kifizetésénél 7,5 millió Szlovák Koronát a minisztérium már visszatartott. Galántán ezzel szemben hasonló okból, de súlyosabb szabálytalanságért csak 5 %-os volt a kirótt szankció, tehát nem 25 %-ot kért visszafizetni a várostól a minisztérium az 1,2 millió eurós beruházás összegéből, hanem csak 5 %-ot. Felvetődik a kérdés: miért nem egyforma eljárást tanúsít a Környezetvédelmi Minisztérium a városokkal szemben hasonló hiányosságok esetén, azonos ügyekben? Vajon a minisztérium kedvezni akar bizonyos város lakosainak, míg más város lakosait büntetni akarja? Talán azért jár így el, mert az önkormányzati választásokon a város polgárai „nem jól” szavaztak?  
25.01.2012 - 19:14
A Magyar Koalíció Pártja 2012. január 24-én a révkomáromi Tiszti Pavilonban hirdette ki ünnepélyes keretek között a választási programját. Az MKP 2012. évi Választási Programnyilatkozata nem csak a szlovákiai magyar közösséget érintő kérdésekre kínál megoldást, hanem egy sor más hétköznapi problémára is ad megoldási javaslatot. A Magyar Koalíció Pártja a dél-szlovákiai régió felzárkóztatása mellett tette le voksát. A gazdaság, a mezőgazdaság, az oktatás, a kultúra, a közigazgatás, a szociális ügyek mellett az MKP megoldást kínál a közélet tisztaságára, valamint a nemzetközi kapcsolatok terén az Európai Unión belül felmerülő kérdésekre is. A választási program részletei a következő linken olvashatóak: http://www.mkp.sk/cikkek/sajtokozlemenyek/2012/01/25/magyar-koalicio-par...  
28.12.2011 - 17:55
Az FK DAC 1904 Rt. igazgatótanácsa 2011. december 21-én kelt levelében hívta össze a társaság rendkívüli közgyűlését 2011. december 28-ára, hogy megtárgyalja a részvénytársaság számára fontos kérdéseket, problémákat, amelyek befolyással lehetnek a futballklub további működésére. A társaság alapszabálya előírja, hogy a részvényeseknek a meghívót a közgyűlésre 30 nappal a közgyűlés napja előtt kell kikézbesíteni. Mivel fontosnak tartottam a futballklub ügyeiben történő előrelépést, részt vettem a társaság rendkívüli közgyűlésén, beleegyeztem a 30 napos határidő lerövidítésébe. Azzal a céllal mentem el a közgyűlésre, hogy a többségi részvényessel közösen oldjuk meg a DAC futballklub gondjait,  problémáit. Ám ahelyett, hogy a gondok megoldását kerestük volna, a közgyűlés csak arról szólt, hogy Dunaszerdahely városa, mint kisebbségi részvényes eddig mit mulasztott, miért nem fizeti a részvénytársaságnak a Megállapodásban meghatározott összeget, a kisebbségi részvényes rá akarja kényszeríteni akaratát a többségi részvényesre, hogy személyemben a polgármester nem áll ki a DAC mellett stb. ... . Arról viszont nem esett szó, hogy a többségi részvényes mit nem tett meg, hogy a DAC az őszi tabellán az utólsó helyen végzett. Másfél óra után lett elegem a vádaskodásból, személyeskedésből, ezért elhagytam a termet, amelyben a közgyűlés ülésezett. Hiszen a többségi részvényes (90%-kal) egyedül is képes határozatokat elfogadni, amelyekről az önkormányzat a jegyzőkönyv kézbesítése által értesítve lesz.
16.12.2011 - 15:17
A városi képviselőtestület 2011. december 13-i ülésén nem hagyta jóvá az ingatlanadók módosításának rendeletét, amely 2012. január 1-ével lépett volna hatályba. Az ingatlanadó emelést az indokolta, hogy a dunaszerdahelyi önkormányzatot a részadók kiesése és a normatív diáktámogatás bevételének csökkenése végett kb. 700.000 Eurós bevételi kiesés fenyeget. Az adóemelés nagyobb mértékben sújtotta volna az energetikai cégeket, kismértékben dunaszerdahelyi polgárokat, bezárta volna a kiskaput azok előtt a vállalkozók előtt, akik kibúvót kerestek az előírt adófizetés elől. Az adóemelés mellett is szükséges lett volna a spórolásra, hogy a város gazdálkodása egyensúlyban maradjon. Az ingatlanadó rendelet meg nem szavazása, a Híd párt frakciójának köszönhetően veszélybe sodorta a város jövő évi működését, mivel az ingatlanadót most már csak 2013. január 1-től lehet, amely nem folyásolja be a város 2012. évi bevételeit. A nagyobb mértékű spórolás befolyásolja a város nyújtotta szolgáltatások színvonalát, amelyet a dunaszerdahelyiek elvárnak és megszoktak.
16.12.2011 - 15:16
2011. december 2-én, a THERMALPARK DS Rt-ben az egyetlen részvényes, Dunaszerdahely városának statutáris szerveként részt vettem a társaság közgyűlésén, melyen jóvá lett hagyva a cég 2010. évi mérlege, valamint a 2011. évi költségvetése. Azáltal, hogy az igazgató tanács csak 2011. augusztus 4-én állította össze a társaság múlt évi mérlegét, júniusi törvényes határidő ellenére, valamint 2011. májusától októberéig nem tudta megoldani, hogy a fürdő rekonstrukcióját kivitelező cég bírósági végrehajtó útján hajtsa be a bírósági döntés alapján megítélt követelését, leváltottam az öttagú igazgató tanács három tagját, mivel biztosítani kellett a folyamatos cégirányítást a fürdőben történő beruházás ideje alatt is. Az igazgató tanács elnökét funkciójában hagytam, aki az MKP városi képviselői frakciójának a tagja, a Híd városi képviselői frakciójának tagját, pedig az alelnöki posztra választottam meg. Az utóbbi sajnálatos módon még aznap lemondott funkciójáról. Egyúttal leváltottam a társaság igazgatóját is, akit megbíztam a cég igazgatásával az új igazgató kinevezéséig, akinek pozíciójára pályázat lesz kiírva.